A Mini Menotti, vagy ahogyan a szűkebb futballszakma hívja, Kampó újra hallatta a hangját. A Hathárom.hu Kanadában érte utol az utóbbi négy évtized legnagyobb utazóját, Kiss Lászlót, aki hol pályaedzőként, hol vezetőedzőként töltötte mindennapjait a magyar, vagy éppen a maldív-szigeteki labdarúgásban. Közel két tucatnyi klubban tevékenykedett, így aztán ideje sem volt arra, hogy megunja éppen aktuális munkahelyét. Bár maldív bajnok és kupagyőztes csapat trénerének mondhatja magát, itthoni pályafutását nem elsősorban a zajos sikerek jellemzik, neve hallatán a szurkolók többségének sokkal inkább a szókimondó stílusa, lázadó természete jut először eszébe. A dr. Mezey Györggyel vívott verbális csatája már-már legendássá vált, az UEFA-licences edzőképzés egyik legmarkánsabb kritikusa volt, sokszor kemény csörtéket vívott a játékvezetőkkel, időszakonként pedig a teljes magyar futballközeggel harcolt. Legutóbb az akkor még NB II-es PMFC-től kellett idő előtt távoznia, a bajnoki cím, a feljutás öröme másnak jutott.
Kiss Lászlót azonban megedzette az élet, időközben beült az iskolapadba, jelenleg a Pro-diploma megszerzése előtt áll, addig is a torontói Vasas szakmai igazgatójaként vállalt munkát. A véleménye, a habitusa nem sokat változott.
Az interjúban egyrészt visszaköszönnek az őt ért korábbi sérelmek, de szót ejt a magyar futball állapotáról, színvonaláról, elmondja véleményét az európai topligákról, a játékrendszerekről, taktikáról, és megtudhatjuk tőle azt is, miért nincs oda a Barcelonáért.
A szokatlan, de egyes elemeiben védhető álláspont a beszélgetés végén vádaskodásba torkollik, a célszemély Egervári Sándor. Kiss László először leszögezi, nincs olyan kapcsolatban a szövetségi kapitánnyal, hogy megítélje, milyen edző is az valójában, azt viszont nem érti, miért szereti annyira a sajtó, hiszen komoly meccset még nem nyert a válogatottal. Kampó nem állt meg itt, a másfél éve kipattant, de még melegében lezárt Huszti-üggyel kapcsolatban kijelentette, hogy a kapitánynak nem volt igaza, és ha majd kiderül, mi is történt valójában, az a vesztét jelentheti.
„A válogatott csapat egy külön tészta. Azt, hogy ebben a fejlődésben Egervári Sanyinak mekkora szerepe van, nem tudom megítélni - de véleményem azért persze van. Hogy milyen edző, azt sem tudom, mert nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy én ezt meg tudjam ítélni. Az viszont biztos, hogy a sajtó szereti (jó kérdés, hogy ez minek köszönhető), annak ellenére, hogy komoly meccset nem nyert… Olyan ne bántsatok, én sem bántalak titeket levegő kering körülötte. A Huszti-ügyben pedig nem volt igaza, és ha majd kiderül, hogy mi is történt ott igazából, az a veszte is lehet véleményem szerint. A játékosok egy kicsit jobban érzik felelősségüket az itthon játszó társaikért, és ezt látni is a játékukban, ez is az egyik kulcsa lehet a viszonylagos fejlődésnek.”
Ilyet két esetben mond valaki. Vagy rendelkezik olyan információval, ami eddig titokban maradt, vagy egyszerűen hangulatot akar kelteni.
A reakció nem sokat váratott magára, bár aki arra számított, hogy Egervári sértődötten visszavág, annak csalódnia kellett. A viszontválasz mindössze egyetlen mondat volt: ,,Nem kívánom minősíteni sem a nyilatkozat tartalmát, sem pedig az interjúalanyt". A történeti hűség kedvéért a szövetségi kapitány sokadszor megismételte, mi vezetett odáig, hogy Huszti megmakacsolta magát, és a sokadik hívás után sem vette fel a telefonját, végképp kizárva ezzel magát a válogatottból.
Hogy mi következhet ezután? A labda Kissnél van, amennyiben előáll a Huszti-ügy általa tudni vélt ,,titkos záradékával”, talán Egervári is bőbeszédűbb lesz. Egy biztos, nem fog a vesztébe rohanni…
