Lapcsaládunk

Hatharom.com

Nincs megjeleníthető elem

Sportfogadás

Érdekességek a sportfogadás világából.

Friss topikok

Három évre szerződtették, mégis csak 257 napot tölthetett a Chelsea kispadján Andre Villas-Boas. A portugál trénert azok után menesztették, hogy szombaton csapata újabb vereséget szenvedett, ezúttal a „bivalyerős” West Brom gyalulta le a Kékeket. A Chelsea utolsó 12 bajnokijából csak hármat nyert meg, ráadásul a Bajnokok Ligájában is 3-1-es hátrányba került az együttes a Napoli ellen az első mérkőzésen.

Andre Villas-Boas - nem tudta a mentora szintjét hozni

Ennek tudatában teljesen érthető Roman Abramovics döntése, habár az orosz tulajdonosnak ezúttal is font milliók folytak ki a zsebéből, s valószínűleg nem erről a befektetésről fog majd mesélni az unokáknak.

Andre Villas-Boas villámkarrierje mintegy 23 millió fontjába, azaz 8 milliárd forintjába fájt az orosznak, hozzá kell tenni, hogy ebben az összegben nincs benne a portugál fizetése.

Első körben a Portónak fizetett 13.3 millió fontot Abramovics, mindezt a portugál kivásárlásáért. A kirúgás sem volt olcsó, a végkielégítés 10 millióba került, csak azért, mert Villas-Boas szerződését idő előtt felbontották. Ha ez nem lenne elég, a portugálnak addig állják a fizetését, amíg nem kap új állást, ez heti 90.000 font (Kinek lenne kedve ezek után  ismét munkába állni??)

A Portóval hatalmas sikereket elért edző kálváriájához az is hozzátartozik, hogy Abramovics még az Ancelotti-féle stáb végkielégítését is állta, ami szintén több mint 10 millió volt.

Mindez persze elenyészőnek tűnhet, ugyanis Abramovicsnak a jachtja is „többet ér” Villas-Boasnál, ez a szépség – amely egyébként a világ legnagyobb magán jachtja - nagyjából 1 milliárd fontba kerül. 


Abramovics magán yachtja - 1 milliárd fontba kerül

A jövő nagy kérdése, hogy ki lehet majd a portugál utódja. Egyelőre az biztos, hogy a korábbi másodedző, a Chelsea egykori játékosa, Roberto Di Matteo veszi át az irányítást a Kékenél, ám kontraktusa csak az szezon végéig él, az elmúlt évek ismeretében pedig szinte kizárt, hogy az egykori olasz kiválóság hosszabb távon is betöltheti ezt az állást, ugyanis Mourinho óta Villas-Boas volt a Chelsea hatodik trénere.

Természetesen a hír apropóján a fogadóirodák is értesítették oddsmestereiket, a Stan James már most kínál fogadásokat arra, hogy vajon ki lesz a Chelsea következő trénere.

A legnagyobb esélyes a mostanában egyre többször Londonban felbukkanó Mourinho, rá 3-szoros nyereményszorzót kínál az iroda. A találgatások persze itt nem értek véget, hiszen felmerült már Pep Guardiola (7.00), Rafa Benitez (5.00), Fabio Capello (7.00) vagy Frank Rijkaard (21.00) neve is.

Szerintetek ki a legesélyesebb erre a posztra?

A bejegyzés trackback címe:

https://gamblingvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr324290357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Styxx 2012.03.05. 15:25:31

Toryni Barnabás, ha Abramovics felvállalja a munkaügyi per legal riskjét.

faszosmarci 2012.03.05. 15:41:37

szar lehet most Villas-Boasnak.

csillagkutya seven 2012.03.05. 16:22:47

itt már csak a Mágus segíthet.

narancs66 2012.03.05. 16:28:34

Remélem murinnyó lesz és viszi magával CR-t is. Meg egy füst alatt a Madrid OKJ-s favágóit is.

Pötty1 2012.03.05. 16:38:45

TornyiBarnaAzIsten lenne a megoldás+ vihetné magával Torghellét is. Úgy sincs normális csatáruk. Sanyi meg tudná mutatni Torresnek, mi az a foci!!!

narancs66 2012.03.05. 16:52:57

Ja, királyság lenne egy Torghelle Torres csatárpáros. :)

Walter Hartwell White 2012.03.05. 17:41:35

Én a Pincérben hiszek (ahogy az utálói nevezik), Benítez kéne. :)

Dr.Akula dr.Omedár 2012.03.05. 17:55:52

mind1, hogy murinnyho vagy gardiola,az lenne a szép ha összeállna a pepe, mascherano, buskecc,ramos védelemsor

narancs66 2012.03.05. 18:19:12

Mascerano miért van ebbe a sorba?

Dr.Akula dr.Omedár 2012.03.05. 18:32:28

@narancs66: időnként beáll fát vágni,szvsz

narancs66 2012.03.05. 18:53:11

Kemény néha, sőt. De messze nem akkora favágó, mint Pepe bagy Ramos és színésznek is jobb a Sikoly.

Roodie a Farkas 2012.03.05. 19:02:20

Nem mennek a pontrúgások sem a Chelsea háza táján, úgy érzem, Csank János rendbe tenné őket a szigorú bajszával.

2012.03.05. 20:07:03

Na hogy igazi troll legyek Csertőit ezzel a mérleggel mér menesztették?

Na de hogy a poszthoz is hozzászóljak, vagy beválik Di Matteo vagy jön az exliverpooli fél évre, hogy aztán őt leváltsa Mourinho.

2012.03.05. 20:10:32

@Roodie a Farkas: Csank és segédedzőnek Várhidi a mágnestáblával

Címkék: sportfogadás

14 komment

süti beállítások módosítása